TeSzedd akció 2016


Csapatunk is részt vett az idei TeSzedd akcióban, ahol Sirok városát segítettük megtisztulni.

A következő kedves levelet kaptuk Sirok polgármesterétől:

 

Tokár Péter
Ügyvezető Igazgató Úrnak


Tisztelt Igazgató Úr!

Örömömre szolgált, hogy Önt és csapatát Sirokban köszönthettem. Külön köszönöm, hogy kicsi, de véleményem szerint nagyon szép településünket választották, hogy a „Te szedd” országos hulladékgyűjtési akcióban részt vegyenek.

Nagyon sokat jelent nekünk, ha máshonnan, a fővárosból érkezett emberek is átérzik a sajnos nálunk is jelenlévő környezetszennyezés problémáját. Talán vannak, akik úgy gondolják, hogy egy-egy nap, amikor felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, amikor összefogva gyűjtjük a mások által felelőtlenségből szétdobált, vagy akaratlagosan lerakott, a környezetet csúfító, romboló, szennyező anyagokat  nem sokat jelent. Meggyőződésem, hogy igen is nagy jelentősége van, mind környezetvédelem, mind szemléletformálás szempontjából. Ebben Önök jelentős szerepet játszottak.

Eredménye a hulladékgyűjtésnek: 102 tanuló, 16 pedagógus, 43 közmunkás és 39 „civil” állampolgár vett részt az akcióban. Összegyűjtöttek 234 zsák, egy öt köbméteres konténer, 2 darab 1100 literes gyűjtőedény hulladékot.

Példát mutattak az önkéntes munkával, megtisztítottak több száz négyzetméter területet. Köszönet az önzetlen munkájukért.

Remélem jól érezték magukat, kérem, vigyék jó hírünket a nagyvilágba, és látogassanak meg minket máskor is.

Jó egészséget kívánva, üdvözlök mindenkit.


Tisztelettel, Tuza Gábor Sirok község polgármestere.

Sirok 2016-05-03



Az űrlap végleges elküldéséhez add meg a képen szereplő ellenőrző kódot!

×

Az űrlapot sikeresen elküldted. Köszönjük!
Nemsokára felvesszük veled a kapcsolatot.

×