A diákmunka céltudatossá tesz


Ma már túl késő a diploma megszerzése után állást keresni.

 

Az egyetem vagy főiskola elvégzése után számos friss diplomás pánikszerűen kezd munkakeresésbe. Noha sok időt és energiát, költségtérítéses képzéseken pedig pénzt fordítottak a tanulásra, könnyen szembesülhetnek azzal, hogy a beszűkült és versengő munkaerőpiacon nem is olyan egyszerű jó állást találni.

A Forbes magazin összeállítása bemutat néhány olyan új és innovatív megoldást, amelyet az intézmények alkalmaznak a diploma előtti álláskeresésben. A University of Richmond másodéves diákjai például hétvégi, iskolán kívüli programban tanulják meg, mire van szükségük egy állás, illetve a szakmai gyakorlat megszerzéséhez. Emellett a hallgatók találkozhatnak helyi és országos cégek képviselőivel. 

A könnyű kezdet

A lap az egyetemi évekre lebontva mutatja be, hogyan érdemes a tanulóknak megismerkedniük a munka világával. Az első évben még nincs sok teendő, ez még az egyetemhez, főiskolához való hozzászokás időszaka. A második félévben érdemes felkeresni a karrierirodát, bemutatkozni, és megnézni, mit kínálnak. Nyáron még a pihenésé és a szórakozásé a főszerep.

Hozzászokni az elutasításhoz

A második év őszi szemeszterében ajánlott keresni egy programot, amely felkészít a szakmai gyakorlatokra, és bemutatja az álláskeresési technikákat. A tavaszi félév kezdetére, januárra-februárra készítsük el az önéletrajzunkat, és keressünk nyárra olyan szakmai gyakorlatot, amely érdekel minket. Sokat segíthetnek a szülők, barátaik és kollégáik, de az interneten is szét kell nézni. Küldjük el több helyre az önéletrajzunkat, és szokjunk hozzá a felvételi eljáráshoz, az interjúkhoz, és ahhoz, hogy elutasítanak. Ne adjuk fel, előbb-utóbb úgyis találunk valamit.

A karrierépítés szempontjából kritikus lehet a harmadik év utáni nyári gyakorlat. Legyünk határozottak, és időben kezdjük el a keresést. Beszéljünk karrier-tanácsadókkal, szakértőkkel, keresgéljünk az interneten, jelentkezzünk minél több céghez. Ha a félév elején mindent megteszünk, a tavaszi szünetre valószínűleg meglesz a megfelelő ajánlat.

Fontos a munkatapasztalat

1-2 év tanulás után már érdemes munkát keresni.

Ma már köztudott, hogy az a fiatal, aki csak diplomájának kézhezvétele után kezd állás után nézni, elkésett. Így véli Tokár Péter, a Tesk Tanácsadó Kft. tulajdonos ügyvezetője is. Kivételt legfeljebb a nagyon versenyképes diplomával és magas szintű nyelvtudással rendelkezők jelentenek. 

Érdemes ezért jóval hamarabb munkát keresni. – Nem feltétlenül kell szakmába vágó állást keresni, sokkal fontosabb az általános munkatapasztalat – mondta Tokár Péter. A cégek olyan fiatalokat szeretnek alkalmazni, akik ismerik a munkahelyi közeget, vállalják a felelősséget, tudják, mik az elvárások. Ha már tanulás alatt dolgozik valaki, akkor a diploma megszerzése után szinte kész munkavállalóként helyezkedhet el.

Tokár Péter úgy tapasztalja, egyre nagyobb arányban dolgoznak a hallgatók tanulás mellett. Igaz, sokuk a pénzkereseti lehetőség miatt vállal munkát. Mégis, tette hozzá, hosszú távon sokat segít még a kényszerűségből választott állás is, mert jótékonyan hat a fiatalok gondolkodására, céltudatosabban vezetik az életüket. 

TIPPEK

• Legyünk tisztában saját értékeinkkel. Így tudjuk, merre érdemes keresgélnünk, és magabiztosak leszünk. 

• Ne csak egy-két helyre küldjük el a jelentkezésünket, vegyünk számba minél több lehetőséget. A munkakeresésben is a nagy számok törvénye érvényesül.

• Ne csak passzívan várjuk az értesítéseket. Udvariasan érdeklődjünk a cégeknél az interjú utáni időszakban. A munkáltatók többsége értékeli ezt a hozzáállást.

 

Forrás: Metropol.hu

 



Az űrlap végleges elküldéséhez add meg a képen szereplő ellenőrző kódot!

×

Az űrlapot sikeresen elküldted. Köszönjük!
Nemsokára felvesszük veled a kapcsolatot.

×