A cv szíve a szakmai tapasztalat

A "szakmai tapasztalat" rovat az önéletrajz legfontosabb része. Gyakran ez alapján dől el, hogy lehetőséget kapunk-e szóbeli interjúra. Ebben a blokkban kell felsorolni a korábbi munkahelyeket, pozíciókat és az elvégzett feladatokat. Érdemes sok időt fordítani a kitöltésre, ugyanis könnyen eshetünk a felületesség vagy a túlzott bőbeszédűség csapdájába. Tanácsaink a rovat kitöltésére.

Nem érdemes rutinszerűen a korábbi munkahelyek felsorolásával percek alatt elintézni ennek a rovatnak a kitöltését. Könnyen belefuthatunk ugyanis a felületesség, a semmitmondás csapdájába. "Általános probléma, hogy a jelöltek csak a cég nevét írják le, azt már nem, hogy mivel foglalkozik a vállalat, hány főt foglalkoztat, termelő vagy szolgáltató cég" - sorolja a gyakori hiányosságokat Hegymegi Orsolya, a Grafton személyzeti tanácsadó cég munkatársa.

Angol állásnév: csak ha ismert

A pozíció megnevezésével is akadnak gondok, főleg ha olyan angol nevet tüntetünk fel, amely széles körben nem ismert. Hegymegi Orsolya találkozott például a "soft-offer manager" megjelöléssel, amit a pályázó cégén kívül máshol nem használtak. Mint kiderült, kontrolleri munkakört takart. Ebben az esetben a fejvadász utánakérdezett, ám ha nem vette volna a fáradtságot és átsiklott volna felette, akkor a kontrolleri posztra pályázó jelölt el sem jutott volna állásinterjúra.
Visszatetszést kelthet a túlzó pozíciónév. Ha egyedül értékesítünk egy cégnél beosztottak nélkül, akkor nagyképűségnek hat, ha a sales manager (értékesítési vezető) elnevezést használjuk.

Írjunk be konkrét feladatokat

Hibát véthetünk a korábban végzett feladatok felsorolásánál is. "Gyakori a túl általános megfogalmazás. Ügyfélszolgálatosoknál nem árul sokat el a munkáról az "adminisztrációs feladatok ellátása" nyelvi fordulat. Érdemes tételesen felsorolni, mit is kellett csinálni. Például: irodaszerek beszerzése, postai ügyintézés, a vezető határidő-naptárának kezelése, a beérkező ügyféltelefonok megválaszolása stb. Ha több cégnél dolgoztunk ugyanabban a pozícióban beleeshetünk abba a csapdába, hogy a cv-ben mechanikusan ugyanazokat a feladatokat másoljuk be. Ha valamiben eltért a munkánk, akkor más-más megfogalmazást használjunk. "A sokszínűséget kell hangsúlyozni ebben a blokkban: azt kell mutatni, hogy mennyire széles az a feladatpaletta, amelyet meg tudnak oldani. Ezzel viszont épp az ellenkezőjét bizonyítják" - ad tanácsot Hegymegi Orsolya. Nem érdemes túlzásba vinni a feladatok felsorolását sem: elég ötöt-hatot megemlíteni és fontos az is, hogy az egész blokk ne legyen túl hosszú.

Elég az utolsó 5 munkahelyet megemlíteni

Kérdésként merül fel a pályázók számára, mennyi munkahelyről tegyenek említést.
"Ha valaki 20 éves munkatapasztalattal rendelkezik, nem feltétlenül kell minden munkahelyét feltüntetnie, elegendő az utolsó 10-15 év releváns gyakorlata." - javasolja Dorozsmai Judit, az AHC International tanácsadója. "A pályamódosítóknál is elegendő a nem releváns munkahelyek rövid megemlítése. Nincs komolyabb információtartalma annak, hogy valaki a nyolcvanas években milyen munkakörben tevékenykedett" - teszi hozzá.

Szakmáról szakmára: gyakori hibák

Más-más hibákat vétenek az egyes szakterületeken pályázók. Aki értékesítőként dolgozott, ne feledje megemlíteni, korábbi cége milyen termékekkel vagy szolgáltatásokkal foglalkozott. Jó, ha feltünteti, hogy végfelhasználóknak (b2c) vagy cégeknek (b2b) értékesített, ahogy azt sem árt tisztáznia: kiemelt ügyfelekkel (key account) foglalkozott vagy sem, illetve adott-e el külföldre.

Itt sem érdemes fontosabbnak láttatni magunkat a valóságnál, a turpisságok előbb utóbb kiderülnek."Sokszor előfordul, hogy a feladatoknak csak egy része tükrözi a valóságot: azt sugallja az értékesítő, hogy a fontosabb partnereket ő nyerte meg a tárgyalásokon a cégnek. Utólag viszont kiderül, hogy ő csak részt vett a megbeszéléseken, de érdemben nem szólt hozzá. Ez óriási hiba, megbízhatatlanságot sugall, ami egy értékesítő esetében végzetes lehet" - állítja Hegymegi Orsolya

Az informatikusok túl szűkszavúak

A informatikusoknak leggyakrabban az ismeretek precíz kifejtésével akad problémájuk. Hogy milyen programnyelveket és operációs és vállalatirányítási rendszereket ismernek, és hány év tapasztalatuk van az adott programnyelvvel kapcsolatban.

"Nem szerencsés az sem, ha azt írják: a Java alapszintű ismerete. Hiszen nem tudni, hogy mit takar. Sokkal tanácsosabb azt írni, hogy hány éve dolgoznak az adott programnyelvben" - tette hozzá Modori Adrienn, a Tesk tanácsadó iroda IT-sokkal és mérnökökkel foglalkozó részlegének csoportvezetője.

A pénzügyesek többet írjanak korábbi cégükről

A pénzügyi területen dolgozóknál lényeges a cég részletesebb bemutatása. Az alkalmazotti létszám, a cég árbevétele, a nemzetközi háttér is fontos információkat hordoz.  "Emellett ne csak annyit írjanak, hogy "riportok, jelentések készítése", hanem azt is tüntessék fel, kinek írták ezt és miről? Ha részt vettek az év végi zárásban vagy ha készítettek kimutatásokat, akkor azt se felejtsék el feltüntetni" mondja Darvas Gertrúd, a Workplus személyzeti tanácsadója. Vannak olyan feladatok, amelyek evidenciának tűnnek, mégis fel kell őket feltüntetni. Könyvelők esetében ilyen lehet a "jogszabályok változásainak folyamatos követése". 

Hegymegi Orsolya hozzáteszi, a szakemberek az önéletrajzban ne használjanak külföldi mozaikszavakat - például US GAP -, és általában az angol kifejezéseket is kerülendők. Forecast helyett érdemes az előrejelzés szót használni.
"A mérnököknek szintén a pozíció kifejtésével akad problémájuk. Például azt írják, hogy építészmérnök, de az már nem derül ki, hogy kivitelezett, tervezett, esetleg üzemeltetett-e a munkája során, és mekkora projektekben volt benne, mennyire összetett volta feladat, amit ellátott. A gépészmérnököknél homályos folt marad sok esetben, hogy mérnöki munkájuk során gyártásban, tervezésben, esetleg szervizelésben, vagy karbantartásban szereztek-e gyakorlatot" - mondja Dorozsmai Judit. 

forrás: jobpilot.hu

Az űrlap végleges elküldéséhez add meg a képen szereplő ellenőrző kódot!

×

Az űrlapot sikeresen elküldted. Köszönjük!
Nemsokára felvesszük veled a kapcsolatot.

×